Víz fogságában

Mikor vízbe merülsz, semmit sem érzel. Érzékeid helyén tompa üresség jelentkezik. Csobbannak a tarajos hullámok. Te közülük valónak érzed magad. Sodródsz az árral, mint valami könnyű faág.

Felbuksz a felszínén, sirályok vadásznak a víz felszínén.

Nehéz leírni ezt az élményt. Átéled. Megtapasztalod. De mégsem a Tiéd.

Testeddel uralod. Vagy legalábbis azt hiszed.

A víz csendes gyilkos. A halak szabadon úszhatnak benne, a madarak békésen úszkálhatnak rajta, de az ember- az, aki felljebb valónak gondolja magát és nem tíszteli a természet adta törvényeket -, észre se veszi, hogy a víz nem fogadja magába. Hirtelen úgy érzed Téged befogad. Kiadod az energiáidat. Ő pedig készségesen elnyeli a vad, mégis nyugtató hullámaival.

Készen állsz. Készen állsz, hogy belecsobbanj, hogy megpróbáld mégis magadévá tenni. Mintha Isten egy kis darabja lenne. Nem lélegzik, a levegő ellenáll neki.
Te benne vagy. Látod ezt a végtelen kékséget, ami nem akarja, hogy vége legyen.
Már nem érzed az iszapos talajt. Messze jársz, a tengeres sikság mélyében. Márcsak a kapkodó levegőt érzed a barátodnak.

És végül rádöbbensz. Becsapott. Magába szippantott. A végén pedig Te magad is rájössz, hogy magába fulasztott. Ijedten látod meg a saját, élettelenül kék testedet, ahogy az ár tovább ragadja magával. Magáévá tett.

A múlt nem akar elengedni

Janey egyetemre készült, amikor legeslegjobb barátnője, Lana meghalt. Janey képtelen feldolgozni a múltat, és amikor összeakad egy olyan személyiséggel, akivel életében nem gondolta, hogy valaha találkozni fog még, esély nyílik, hogy új életet kezdhessen, immár érett fiatal nőként. Ám Janey a múlt fogságába esik, és mintha tudatosan nem akarna elszakadni múltjától.

Szereplők:

Janey

                                                      Lana

Luke Kelvin

1. Fejezet: A múlt mindig bennünk él

Egy részem - szinte az egész -, visszavágyik azokra a nyári délutánokra, amikor Lanával árokba dobtuk az iskolatáskánkat, és elterültünk a járda melletti füvön. Azokra a nyári napokra, amikor átdobtam magam az elülső udvarunk kőkerítésén, és a kutyával játszottunk. Arra gondolok, ha mindenki úgy viselkedne, ahogy én, senki nem csinálna meg semmit. Mégis meg kell kérdőjeleznem, az építés célját, ha úgyis minden le lesz rombolva - ha nem az atomháború miatt, akkor az emberiség által kiötlött számos egyéb pusztító tevékenység következtében. Semmi sem tart örökké (kivéve a halált), Lana pedig meghalt.

A temető egyszerű hely. Egyszer, amikor még kicsi voltam, kicsattanó pirospozsgás, egy temető közelében jártam nyári iskolába. Az órák után az anyámmal sétáltam kézen fogva az autóhoz, a bokrokból támadó szúnyogokat csapkodtam. Valaha tényleg szerettem őt. Régen tényleg szerettem.

Szerettem a szüleimet. A kora gyerekkori emlékeim olyanok, mint a fényképek: a kocsi hátsó ülésén a kánikulában hűsítő limonádét iszom, a csíkos sátor előtt állok a Hivatalnál; egy rózsaszín vattacukorral pózolok a vidámparkban. Elkapott pillanatképek, albumba rendezve. De már megtanultam, hogy az olyan dolgok, mint a fényképek, nélkülözhetőek, és túl nehezek ahhoz, hogy magunkkal vigyük őket. Minden átmeneti, lehet, hogy még ezek a gondolatok is a rekkenő hőségben. Nem is gondolatok, csak bevillanások. Érvényes ez?

Ugyanolyan itt, ebben a kertvárosban, mint az előző otthonomban, azzal a különbséggel, hogy itt nincs mit csinálni, és nincs senki, akivel együtt lóghatnék. Nem túl biztató. Talán azért jöttem ide, mert kerestem valamit, de nem találtam meg, és hányok magamtól.

 De Lana meghalt. Hiányzik a türelme, az öröm és a melegség a szemében. Csupán tizennyolc évet élhetett, mégis könyörtelenül elragadta a halál, tüdőrák által. Ezek után azonnal letettem a dohányzásról - okos ember más hibájából tanul, de ez túl nagy áldozatot követelt, Lana tíz éves kora óta szívta, mégis soha nem gondolt arra, hogy pont ő lesz az, aki az áldozatává válik.

 Lana halála után elromlottak a dolgok. Rendben leérettségiztem - nagyon is jól sikerült -, és felvettek az egyetemre. És akkor Lana közölte velem, hogy rákos és be kell feküdnie a kórházba. Pár hónap alatt annyira leépült, hogy alig lehetett ráismerni: kihullott a haja, még jobban lesoványodott, szemében az örök szomorúság fénye csillogott. Nagyon gyorsan történt mindez, szinte fel se foghattam. Óvodás korom óta ismertem és felnéztem rá - akkoriban az oviban minden fiút megvert, aki rossz szót mert szólni -, de ezt leszámítva mindenkivel kedves volt, emellett segítőkész. Emlékszem, hogy lobogott a szőke hosszú haja, és amikor nevetett kis gödröcskék keletkeztek az arca két oldalán. Mindenki szerette, és valami miatt szívesen barátkozott velem. Amikor azon a nyáron az ovi elvégzése után megtudta, hogy egy suliba fogunk járni, beviharzott a házunkba mindenféle kopogás nélkül, feltrappolt a szobámba és mosolyogva megölelt. Majd rám nevetett és megkérdezte van-e barbie babám, és elmesélte, hogy egy egész barbie-babás szettet kapott ajándékba az édesapjától, és ha akarok, játszhatok is vele. Csupán egy utcányira laktak tőlünk, ezért gyorsan átrohantunk hozzájuk, és azon a délután megfogadtuk, hogy az iskolában bármi is legyen, mi mindig jóban leszünk.

És az iskola évei gyorsan elteltek, Lanával elválaszthatatlanokká váltunk. Az első randink egy dupla randi volt, mindenféle idegeskedés nélkül, ám a srácok annyira nem jöttek ki egymással, hogy a végére csak ketten maradtunk Lanával. Mi mégis csak nevettünk, mint mindenen általában.

Lana tökéletes személyiség volt, volt miért irigyelnem. A haja a derekáig ért természetes szőkeségben pompázva, frufruja teljesen eltakarta a homlokát, kék szemei csak úgy sugároztak a kicsattanó örömtől. Modellalkatán bármilyen lerobbant gönc jól állt, döglöttek a fiúk is érte rendesen.

Nem volt kérdés, hogy egy gímibe járjunk, és egy-egy szerelmi csalódás után mindig én vigasztaltam. Egy hibája volt csak: a hihetetlen naivsága. Mivel ugye mindenkivel kedves volt, bármit elhitt, bármivel be tudták etetni. A dohányzásra is emiatt szokott rá - elhitették vele, hogy neki nem árthat, és hamarosan láncdohányossá vált, engem is belerángatva, hogy aztán az egész havi zsebpénzem rámenjen.

Volt még egy meghatározó személyiség, akiért mindketten megvesztünk. Ő volt Luke Kelvin, a gími legdögösebb és legnépszerűbb pasija. Szinte nem volt olyan lány, aki ne veszett meg volna érte. Tipikus tini bálvány volt: magas izmos alkat, hatalmas ártatlan barna kiskutyaszemek, barna szembe logó haj, amit később szőkére festett. Luke kihasználta minden csáberejét, ami addig terjedt, hogy a háromnegyed lánysereg megvolt neki csupán két év alatt, és rendre utána ki is dobta őket. Lanával nem tartoztunk a népszerűbbek közé, de nem is vetettek meg minket. Soha nem keveredtünk zűrökbe és nem is kötözködtek velünk, tudtuk hol a helyünk és azt is tudtuk kivel hogyan kell bánni. Minden rendben volt a barátságunkkal – tiszta volt és makulátlan -, addig a bizonyos buliig.

--

Sziasztok! Ezt egy kis ízelítőnek szántam, mint rövid első fejezet, remélem, elnyeri a tetszéseteket és visszajöttök majd a folytatásért. A kritikákat szívesen meghallgatom, ha nem regényhosszúságú részletes kielemzés, a kis hibákat boncolgatva. :) Lesz ennél izgalmasabb is, ez még afféle bevezető =) Üdv: FortunaPretty  

Halihó! :D

2011-es évet írunk. Most vagyok tizedik osztályos és én mondom szupi ez az év. Igaz, most fiú téren kifogytam (XD) de sebaj, történések enélkül is mindig vannak.

Na meg az új őrület a facebook...

Én is "bekockásodtam" tőle, dehát ki nem. Nem mondanám magam annak, aki mindig a trendet követi, de mivel ingyen van a teloról a T-mobilosoknak - és én is az vagyok - nem hagyhattam ki az "akciót". :P

Ahogy a felírat is hideti " I can always make you smile.", - Mindig mosolt tudok varázsolni az arcodra - én is erre törekszem a környezetemben kisebb-ngyobb sikerrel. Például az a  9.C-s srác, aki az egyik ismerösőmbe van belezúgva, pont a mai nap jött oda hozzám, hogy "Szerinted lenne esélyem az XY-nál?" És nem törtem le, hanem csak annyit mondtam: "Készülsz valamivel Valentin-napra?" Erre csak sejtelmesen mosolygott...

Erről jut eszembe Valentin-nap yeppyepp wiiiiii! :D (L)

Szóval csudi-csudi boldog és szerelmes Valentin napot kívánok mindenkinek! Mondom mindenkinek, mielőtt a hölgyek az hinnék, hogy csak nekik kell várniuk, hogy az ölükbe pottyan mindenféle ajándék és szép kívánság, hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a fiúk is szeretnek ajándékot kapni! Igen, jól hallottátok. Nekik is jól esik, ha kapnak valamit legyen szó akár egy csak egy jó szóról. Megéri, főleg a hála miatt... :P nagyon hálásak tudnak lenne :) Szóval senki ne feledkezzen el senkiről... Akár a fent említett olyan népszerű facebookon is rákattinthatsz szeretteid üzenőfalára és elküldheted akár ezt a képet is:

^^ HALI!!! ^^

Ma nagyon jó kedvem van :-) 

egyre jobban érzem magam :-) Már jó pár hónapja megindult a suli, túltettem magam egy szerelmi csalódáson, írtam egy történetet, van egy szuperokos blökim, belevetettem magam a bulikba: voltam Siófokon a Remember party-n, sulibulin, Szalagavatós partin, nemsokára szilveszteri buli... egyszóval zajlik az élet rendesen! :D

És még valami: elkezdtem hardstepet tanulni! :-) Ilyen "tuctuc" zenére kell nagyon bonyolult lépéseket csinálni. Amikor először láttam ilyen táncot, csak néztem magam elé meredten, hatalmas csodálkozó szemekkel: EZTMEGHOGY??! aztán: ÉNISÉNIS!

Meg akartam tanulni ezt a fantasztikus táncot, de sajnos Magyarországon szinte nem is oktatják inkább csak Németországban meg Amerikában. :-(

Így neki álltam a barátnőmmel - aki megjegyzem oltári nagy tehetség (LLL) -, hogy a youtube segítségével megtanuljuk. Én mondom nem egy könnyű tánc: mindkét lábbal egyszerre mást kell csinálni, ügyelni kell az egyensúlyra, mert könnyen el lehet esni, na és a lábváltás... stb. Szóval joggal mondhatom, hogy kemény fába vágtam a fejszém.

Ha kiváncsiak vagytok milyen is a hardstep a legprofibb táncost, Alejunjun-t ajánlom megnézésre :-)

 Alejunjun, a legjobb hardstep-es spanyol csajszi! (L)

Kellemes Karácsonyt Mindenkinek addig is Jó forralt borozást (ilyen hidegben jól esik, ugye ugye? XD) és búcsúzom egy videóval kedvenc blökimről, akinek ez volt az első tele! Hát mondanom sem kell, azonnal belevettette magát a szűz hóba és hempergözött egy nagyot :-)

Fortuna első tele ^^ 

I won't dance (step up 3D kedvenc részem :D)

A bizalom az ember legutolsó tulajdonsága.

Nyitott kapcsolat, amit én sem akarok elhinni...

Nem akarok mindig a szerelmi életemről fecsegni, így egy mondatban elintézem az egészet: nyitott kapcsolatot vállaltam egy pasival, ami nem volt a legjobb ötlet, de így nekem is szabadabb terem lesz. Tudom, hogy butaság, mert olyan, mintha nem szeretnénk egymást, de érzem a vonzódást, és érzem, hogy szeret engem...

Sikerült egy emberrel kapcsolatba lépnem, akinek egyforma nézetei vannak az állatvédelemről. Két ember nem megy semmire, egyenlőre csak 'mentorkodni' fogok, önkéntesnek most nem fogok beállni, erősen képezem Fortunát, mert eszméletlen okos és ezt ki kell használni minél előbb.

Repülnék a végtelenbe, szárnyalnék a világ több dimenzióján keresztül, de csak állok a mező közepén és látom azt az angyalt. Elképesztő, nem hiszek a szememnek. Felszáll a magasba. Még röviden visszanéz rám és... mosolyog. Sokan nem hisznek bennük de én igen. Nem vagyok őrült, nem képzelődöm egyszerűen csak 'csendben léteznek'.  Ha egyszer érzed, hogy valami elsuhan melletted, és boldogan megdobban a szíved egy percig sem kételkedj benne, hogy megérintett egy. Pontosan a szíved közepére tette a kezét és megáldott téged a békével...

Hülyeség? Őrültség? Az az őrültség, ha nem hiszel abban, hogy lehetsz anélkül is boldog, hogy tennél érte. Tapasztalat alapján beszélek. Néha meg anélkül leszel szerencsétlen és elcseszett, hogy tennél ellene.

Sok félelem van, amire vigasz nincs. Valamikor csak el akarok futni ebből a kegyetlen, igazságtalan világból. Látni a szépet lehetetlen, a gonosz önként adja magát. A kivert kutyák szemében még dereng valamilyen remény. Remény a szebb világért, egy új otthonért, egy simogató kézért...

Valaki kidobta Őt. Zuhogott az eső, én pont arra jártam. Megtorpantam, amikor megpillantottam. Magamhoz hívtam, önkéntelen jött lekushadt testtel, mintha attól félne, hogy én is bántom. Aztán, mintha eltűnt volna a félelem, ahogy megismert engem, rám nézett, kedves mosolygó arccal. Csak úgy ragyogott a szürke betondzsungelben. Felém nyújtotta a kezét, de eluralkodott rajtam a félelem. Még  most is félek, ha úgy nézzük a semmitől. A bizalom az ember legutolsó tulajdonsága. De azért Ő kedvesen nézett rám, és eloldalgott.

Mi volt ez? Lehet rajta tűnődni akár órákig is, de én tudom. Az Angyal. Itt járnak a világban, de az emberek félnek. Mindenkinek van egy, de kidobják őket. Vannak ugyan testetlenek, de testesek és láthatóak is léteznek, csak mi nem vesszük észre.
Akár egy kedves, de szerencsétlen kutya. Őket is kidobják, a sors jól elbánik velük. Mégis reménykednek, reménykednek egy szebb jövő felé nézve.

Hello Nagyvilág!

Nagyon-nagyon rég nem írtam talán mert nem volt mit megfogalmaznom vagy olyan történt, amit nem akartam megírni.
Sosem hittem a véletlen történő-sablon dolgokban. Így van ezzel mindenki szerintem:ami nem vele történik meg azt vagy nem hiszi el vagy nem tartja lényegesnek...
Volt már veletek olyan, hogy tényleg tökre véletlen, nem akaratból, és tényleg alaptalanul beleütköztetek abba a szuper srácba, akik tetszik nektek?
Nem hittem az ilyenbe mégis megtörtént velem és megdobbant a szívem tőle rendesen... Tudom, ez nem valami nagy és eseménydús történés, de én mégis nagyra értékeltem, tudom más is észrevesz engem, nem kell attól félnem, hogy hangyanagyságúra törpülők...