A múlt nem akar elengedni
Janey egyetemre készült, amikor legeslegjobb barátnője, Lana meghalt. Janey képtelen feldolgozni a múltat, és amikor összeakad egy olyan személyiséggel, akivel életében nem gondolta, hogy valaha találkozni fog még, esély nyílik, hogy új életet kezdhessen, immár érett fiatal nőként. Ám Janey a múlt fogságába esik, és mintha tudatosan nem akarna elszakadni múltjától.
Szereplők:
 |
| Janey |
 |
| Luke Kelvin |
1. Fejezet: A múlt mindig bennünk él
Egy részem - szinte az egész -, visszavágyik azokra a nyári délutánokra, amikor Lanával árokba dobtuk az iskolatáskánkat, és elterültünk a járda melletti füvön. Azokra a nyári napokra, amikor átdobtam magam az elülső udvarunk kőkerítésén, és a kutyával játszottunk. Arra gondolok, ha mindenki úgy viselkedne, ahogy én, senki nem csinálna meg semmit. Mégis meg kell kérdőjeleznem, az építés célját, ha úgyis minden le lesz rombolva - ha nem az atomháború miatt, akkor az emberiség által kiötlött számos egyéb pusztító tevékenység következtében. Semmi sem tart örökké (kivéve a halált), Lana pedig meghalt.
A temető egyszerű hely. Egyszer, amikor még kicsi voltam, kicsattanó pirospozsgás, egy temető közelében jártam nyári iskolába. Az órák után az anyámmal sétáltam kézen fogva az autóhoz, a bokrokból támadó szúnyogokat csapkodtam. Valaha tényleg szerettem őt. Régen tényleg szerettem.
Szerettem a szüleimet. A kora gyerekkori emlékeim olyanok, mint a fényképek: a kocsi hátsó ülésén a kánikulában hűsítő limonádét iszom, a csíkos sátor előtt állok a Hivatalnál; egy rózsaszín vattacukorral pózolok a vidámparkban. Elkapott pillanatképek, albumba rendezve. De már megtanultam, hogy az olyan dolgok, mint a fényképek, nélkülözhetőek, és túl nehezek ahhoz, hogy magunkkal vigyük őket. Minden átmeneti, lehet, hogy még ezek a gondolatok is a rekkenő hőségben. Nem is gondolatok, csak bevillanások. Érvényes ez?
Ugyanolyan itt, ebben a kertvárosban, mint az előző otthonomban, azzal a különbséggel, hogy itt nincs mit csinálni, és nincs senki, akivel együtt lóghatnék. Nem túl biztató. Talán azért jöttem ide, mert kerestem valamit, de nem találtam meg, és hányok magamtól.
De Lana meghalt. Hiányzik a türelme, az öröm és a melegség a szemében. Csupán tizennyolc évet élhetett, mégis könyörtelenül elragadta a halál, tüdőrák által. Ezek után azonnal letettem a dohányzásról - okos ember más hibájából tanul, de ez túl nagy áldozatot követelt, Lana tíz éves kora óta szívta, mégis soha nem gondolt arra, hogy pont ő lesz az, aki az áldozatává válik.
Lana halála után elromlottak a dolgok. Rendben leérettségiztem - nagyon is jól sikerült -, és felvettek az egyetemre. És akkor Lana közölte velem, hogy rákos és be kell feküdnie a kórházba. Pár hónap alatt annyira leépült, hogy alig lehetett ráismerni: kihullott a haja, még jobban lesoványodott, szemében az örök szomorúság fénye csillogott. Nagyon gyorsan történt mindez, szinte fel se foghattam. Óvodás korom óta ismertem és felnéztem rá - akkoriban az oviban minden fiút megvert, aki rossz szót mert szólni -, de ezt leszámítva mindenkivel kedves volt, emellett segítőkész. Emlékszem, hogy lobogott a szőke hosszú haja, és amikor nevetett kis gödröcskék keletkeztek az arca két oldalán. Mindenki szerette, és valami miatt szívesen barátkozott velem. Amikor azon a nyáron az ovi elvégzése után megtudta, hogy egy suliba fogunk járni, beviharzott a házunkba mindenféle kopogás nélkül, feltrappolt a szobámba és mosolyogva megölelt. Majd rám nevetett és megkérdezte van-e barbie babám, és elmesélte, hogy egy egész barbie-babás szettet kapott ajándékba az édesapjától, és ha akarok, játszhatok is vele. Csupán egy utcányira laktak tőlünk, ezért gyorsan átrohantunk hozzájuk, és azon a délután megfogadtuk, hogy az iskolában bármi is legyen, mi mindig jóban leszünk.
És az iskola évei gyorsan elteltek, Lanával elválaszthatatlanokká váltunk. Az első randink egy dupla randi volt, mindenféle idegeskedés nélkül, ám a srácok annyira nem jöttek ki egymással, hogy a végére csak ketten maradtunk Lanával. Mi mégis csak nevettünk, mint mindenen általában.
Lana tökéletes személyiség volt, volt miért irigyelnem. A haja a derekáig ért természetes szőkeségben pompázva, frufruja teljesen eltakarta a homlokát, kék szemei csak úgy sugároztak a kicsattanó örömtől. Modellalkatán bármilyen lerobbant gönc jól állt, döglöttek a fiúk is érte rendesen.
Nem volt kérdés, hogy egy gímibe járjunk, és egy-egy szerelmi csalódás után mindig én vigasztaltam. Egy hibája volt csak: a hihetetlen naivsága. Mivel ugye mindenkivel kedves volt, bármit elhitt, bármivel be tudták etetni. A dohányzásra is emiatt szokott rá - elhitették vele, hogy neki nem árthat, és hamarosan láncdohányossá vált, engem is belerángatva, hogy aztán az egész havi zsebpénzem rámenjen.
Volt még egy meghatározó személyiség, akiért mindketten megvesztünk. Ő volt Luke Kelvin, a gími legdögösebb és legnépszerűbb pasija. Szinte nem volt olyan lány, aki ne veszett meg volna érte. Tipikus tini bálvány volt: magas izmos alkat, hatalmas ártatlan barna kiskutyaszemek, barna szembe logó haj, amit később szőkére festett. Luke kihasználta minden csáberejét, ami addig terjedt, hogy a háromnegyed lánysereg megvolt neki csupán két év alatt, és rendre utána ki is dobta őket. Lanával nem tartoztunk a népszerűbbek közé, de nem is vetettek meg minket. Soha nem keveredtünk zűrökbe és nem is kötözködtek velünk, tudtuk hol a helyünk és azt is tudtuk kivel hogyan kell bánni. Minden rendben volt a barátságunkkal – tiszta volt és makulátlan -, addig a bizonyos buliig.
--
Sziasztok! Ezt egy kis ízelítőnek szántam, mint rövid első fejezet, remélem, elnyeri a tetszéseteket és visszajöttök majd a folytatásért. A kritikákat szívesen meghallgatom, ha nem regényhosszúságú részletes kielemzés, a kis hibákat boncolgatva. :) Lesz ennél izgalmasabb is, ez még afféle bevezető =) Üdv: FortunaPretty
